elöadások
Rómeó és Júlia
A Romeo és Júlia több fázisú munka eredménye, melynek végső állomása 2006-ban Zsámbékon a Back to Babylon Nemzetközi Műhellyel közösen létrehozott előadás. A résztvevő színészek és zenészek a tánc, a zene, az emberi hang, a színjátszás elemeit közösen tanulmányozva keresik a közlés és kifejezés elemi, „kódolás előtti” szintjeit. Célunk egy olyan interkulturális előadás létrehozása volt, mely egyesíti és bátran gondolja tovább a résztvevő társulatok módszereit. Az élő zenét a résztvevő országokból érkezett zenészek és színészek közösen alakítják ki az előadás szövetével együtt. Közös célunk, hogy lehetőleg tartsuk magunkat az együttműködő társulatok már kialakult formanyelvének origójához, melyet az eszköztelenséggel, az üres tér dimenzióival és dinamikájával és a színész testével, mozgásával való kísérletezés jellemez. A hangsúly itt a közösen véghezvitt tetten van, azon a folyamaton, ahogyan különböző gondolkodásmódok találkoznak személyes, színházi és kulturális tekintetben.
Szikár dramaturgiával az ismert történet legfontosabb momentumaira koncentrálva, a zenei és a mozgás-nyelv egymást erősítő, tökéletes szinkronjával, bravúros koreográfiával és térkezeléssel, a korszerű színház eszközeivel teremtett Lukács László, felejthetetlen látomást.
Ketyeg a végzet metronómja, két élet súlya csak tollpihe a halál mérlegén, zuhognak a kegyetlen sors kövei…, sírunk, ujjongunk, újjá éledünk.” (id.: Fehér Elephánt)
Othello kommentárok
„Szeretők, kik egymásban éltek, titeket
faggatlak magunkról. Egymás karjában: bizonyosság az? [...]
Ki merne létezni csupán ezért?
De ti, kik a párotok gyönyörében kiteljesedtek,
mígnem lenyűgözve rimánkodtok: elég –
akik egymás kezében dús szőlőként növekedtek a gazdag szüretre,
és akik elsorvadtok, mert párotok hatalma úrrá lesz rajtatok:
titeket kérdezlek magunkról.”
Rainer Maria Rilke: Duinói elégiák, II.
ford.: Pintér Gábor György – Pintérné Léderer Vera
Képekben fogalmazott tánckommentárok Shakespeare Othellója mentén a bizonyosság illúziójáról. Két szerelmes egymásra tapadása, egymásba fordulása saját külön mikrokozmoszukba zárja őket, ahol csupán saját helyzetükről, érzelmeikről és szenvedélyeikről kialakított rögeszméik labirintusában bolyonganak. Minél inkább próbálják megközelíteni a másikat, annál távolabb kerülnek egymástól.
Ahogy egy mondat értelmezését egy szó, vagy akár egy vessző átírhatja, finom rezdülések úgy irányítják más elemekre klasszikus Othello drámán edzett figyelmünket. A darab ismert elemeit felhasználva hangolja át gondolatainkat ez az etűdsorozat, ha engedjük, hogy a hol zenében, hol díszletben, hol táncban felbukkanó kommentárok magukkal ragadjanak.
Rendezte: Debreczeni Márton
Zene:Heppes Miklós, Lukács László
Díszlet, jelmez: Lukács László, Kiss Gabriella
Maszk: Bardon Barna Zsombor
photo: Lukács Máté
Karnevál – lakodalom
A darab Shakespeare Szentivánéji álom c. vígjátékának feldolgozása, annak karneváli és lakodalmi hangulatának kiemelésével és magyar hagyományokba való illesztésével. De ez a karnevál-lakodalom nem feltétlenül a vidámságról szól. A világ éppen a feje tetejére áll, a zűrzavar véglegesen és reménytelenül kibogozhatatlannak tűnik. Átlépünk az álomküszöbön, a fekete és fehér egymással helyet cserél, mindenki új maszkot ölt és már senki sem a régi. Vagy éppen most talál rá valódi önmagára. Miközben tombolnak az isten-tündérek, akár a görög mitológia „végzet”, vagy a barokk színház „szenvedély” istenei. Bábjátékosok ők, akik kívülről-belülről irányítanak minket. Mesélnek nekünk életről, halálról, arról hogy honnan jöttünk, hova tartunk, kik vagyunk és hogyan élünk.
Senkiföldje
A Zsámbéki Színházi Bázis, a Back to Babylon Nemzetközi Műhely (lengyel-cseh-szlovák-magyar együttműködésben) és a Kompánia Színházi Társulat Bemutatója.
A Senkiföldje című projektben résztvevő színészek, képzőművészek, zenészek a közös, közép-kelet-európai identitás utópiájára próbáltak rákérdezni az elmúlt évtized megerősödő szélsőséges megmozdulásainak és a párbeszéd teljes hiányának tükrében. A társadalom termékei vagyunk, vagy a társadalom alakítói?
„Szabadságunk határait társadalmi, történelmi, kulturális és politikai tényezők szabják meg.
Csak a gyerekkori emlékeink, az édesanyánk tenyerén érzett ízek és illatok, a biztonságérzet, és saját méltóságunk tudata ad lehetőséget arra, hogy nyitottak, érzékenyek és figyelmesek legyünk a másik iránt.
Akarjuk tudni?”
Rendező: Krzysztof Žyliñski
Játsszák: Mayer Zita, Debreczeni Márton, Hantos Násfa, Szalay Henrietta, Mózes Zoltán, Németh Bottyán, Alföldy Anna, Kemény Rozália, Lukács László, Tomaš Soldan, Marián Andrisek
Háy János: Marlon és Marion – Azonosságból száműzöttek
„Hisz megmondta az Úr: Be van írva az ő szívökbe, hogy a rabságot nem viselhetik életük végéig. Mikor az angyal hetedíziglen is kísérőjükül szegődik, megszabadulnak kötelékeiktől.”
Az összetartozás és különválás drámájában nem a szerelem, hanem a végzet teljesül be.
“Marlon és Marion kívül vannak a tér-időn, létezésük mégis rögzített. Az előadás tempójával és képeivel igyekszik elvonni minket is a rohanó mindennapjainktól. A szerelmesek nyomokat hagynak a világ felületén, ahogy az előadás záróképében a két táncos a lisztel felszórt színpadrészen. Férfi-nő harcuk közben kezdetben csak az ujjuk hegyével érintik az üres lapként elterülő liszt-világot, majd karjukkal, lábszárukkal. Végül egész testükkel a lisztben táncolnak, ami így az arcukra, testükre tapad. Nem különválaszthatók már a világtól, de többdimenziósak és élettel telibbek, mint a porvilág, ami fölött lebegnek.”
Ellenfény online, Hodászi Ádám
Valami hiányzik
Lehetséges viszonyok egy légüres térben.
Párok, akik egymásra tapadásukkal elvesztik a kontrolt önmaguk és a külvilág felett. Bábok, akik feloldódnak önfeledt létezésükben: hol vadul egymásba gabalyodva, hol játékos felszínességel, hol hideg távolságtartással probálnak urrá lenni magukon és egymáson. Nincs kiút a maguk és mások felé való hazugságaik útvesztőjéből. Központja az elfogadás, így vagy úgy. Intrika. Rossz nyelvek. Féltékenység. Tovább lépés. A hétköznapok elviselhetetlen egyszerűsége. Nem folyamat. Benyomás. Nincs díszlet és jelmez, semmi olyan, ami elvonná a figyelmet az emberek között létrejövő párbeszédről, gesztusról, mozdulatról.Testnek a testben való sokszínűsége. A laza szerkesztés tág asszociációs teret nyit meg, amelybe mindenki behelyetesítheti magát egy-egy részlet erejéig. A társulat első, kizárólag a mozgásra és táncra építő produkciója.
Andrus Kivirähk: Ördöngős idők
„…a jó természet alapja a lopáshoz való helyes viszonyulás. A szorgalom legmegfoghatóbb jele ugyanis a szakszerű lopás, lopni tudni kell: azok, akik egymást elvtelenül, minden megfontolás nélkül lopják meg, amorális lények, azok pedig, akik nem lopnak, nemes egyszerűséggel hülyék. Lényeg, hogy erkölcsös tolvaj légy, szabj magadnak határt, amit aztán tarts be, vagy szigorú elvek mentén magyarázd meg, hogy a törvény miért kívánta, sőt, egyenesen követelte meg, hogy áthágd.”
Ifjú bárónő érkezik egy távoli kis falu meletti kastélyba. Az élet – ami eddig a legnagyobb rendben zajlott – hirtelen megváltozik. Az újdonság neve: “szerelem”. Egy badarság – gondolják az őslakosok. A féleszű béres egy szolgálóba… a rozsos a boszorkányba, az meg belé… a falu bunkója feleségül akarja venni a vagyonos “vér észt” lányát… a lány megveszik a kastély intézőjéért… az intéző pedig a bárókisasszonyért. Ez képtelenség. És hogy a dolgok rendben folyjanak, az ördög is beteszi büdös patáját a faluba, ha esetleg eddig a mumusok, krattok, szellemek, és halottak nem érték volna el a megfelelő zavarodottságot ebben az összekuszálódott falucskában.
Andrus Kivirähk a kortárs észt irodalom egyik legizgalmasabb és legnagyobb alakja, számos nyelvre lefordított novelláival, regényeivel és színdarabjaival belopta magát mind a kritikusok, mind az olvasók szívébe.
Maró irónia és önirónia szövi át ezt a történelmi szatíraként vagy szatirikus meseként is nézhető színdarabot, ahol az egyszer volt, hol nem volt észt világ jelenik meg, melyben a parasztok és egykori elnyomóik, a német urak számos mókás és vérszomjas figurával, mitológiai lénnyel átjárt novemberi életébe pillanthatunk be.